A vallomás elmesélésének utolsó szakaszában az éjszakába menő sírásról mesélnék, valamint arról, hogy mit jelent ő számomra. Azóta történt nagyon sok minden, amiről folytatnám a storyt, de két vágányra állítom az írást: mesélek majd az eseményekről, hogy mit éreztem és mi történt, és szeretnék valamilyen gyakorisággal mesélni arról is, hogy éppen mit érzek és mi történik velem. A délután zárórésze 2in1 rész lesz.
A hazaúton ezúttal nem párásodott be a maszk miatt a szemüvegem, mert nem érdekelt, nem vettem fel. Ne mondja meg senki egy összetört szívű embernek, hogy vegye fel a maszkot. Mikor beértem a lakásba, leültem a kanapéra. Eltelt fél óra azzal, hogy kiüresedett tekintettel néztem magam elé. Csak néztem egyenesen előre, és nem akartam elhinni, ami történt. Nem éreztem semmit, csak egy óriási űrt. Síri csend volt, félig nyitott szájjal bambultam a szekrénysort. Fél óra elteltével figyeltem fel az óra kattogására a falon. Éreztem, hogy borzalmas este lesz. Elkezdtek peregni előttem az emlékek, amiket közösen éltünk meg, amelyek minden egyes pillanatát élveztem, mindet, még a szarokat is, amikor nem látott ki egyikünk vagy másikunk a sírástól. Végre felálltam és elindultam a lakásban. Sötét volt már, a redőnyöket már leengedtem akkor, amikor még itt volt. Álltam egy ideig a konyhában, de nem volt étvágyam. Elmentem a mosdóba. Kifelé jövet beléptem a hálóba és felkapcsoltam a villanyt. Az első dolog amire ránéztem, az az éjjeliszekrény volt.
Összeestem. Bevertem a térdem és a könyököm, ahogy a földre rogytam. Zokogtam és hangosan üvöltöttem sírás közben. Ezt a szekrényt ő rakta nekem össze. Emlékszem, ahogy ültünk a földön és csak néztem, ahogy szereli össze, közben néha instruáltam, hogy mit kéne csinálni és hogy, de csak néztem és csodáltam, ahogy csinálja. Az egy különleges este volt, mert pont úgy történt, ami miatt én annyira szeretem ezt a lányt. Szólt, hogy szar kedve van, átjöhet-e hozzám. Tudta, hogy bármikor számíthat rám, tudta, hogy kit kell keresnie. Átjött és csak szerelt és dumáltunk. Supernemet hallgattunk. Kérdeztem, hogy miért van szar kedve, de nem mondta csak azt, hogy most szar kedve van és kész. Még talán párszor megkérdeztem, de hagytam. Ennyi. Imádom azért, amiért ilyen, imádom ezek miatt a spontán ötletei miatt. Jajj, de hiányoznak ezek nekem… Pedig a történetmesélés és a valóság között időben csak pár nap eltérés van.
Rátettem a kezemet a szekrényre és csak sírtam és hangosan mondtam, hogy: nem veszíthetlek el Főni, nem lehet vége ennek. Üvölteni volt kedvem fájdalmamban, de ehelyett elaludtam a kezemmel a szekrényen, álomba bőgtem magam. Mikor felébredtem a hűtőhöz mentem és lehúztam a félig lévő borosüveg tartalmát egyszerre. Bántani akartam magam, hogy megríkattam őt, hogy rosszat tettem neki. A mai napig itt van dobozban a másik szekrény is, amit szeretném ha ő tenne össze. Megvártam vele, mert láttam rajta az örömöt miközben szereli. Nem fogom összerakni. Átmentem a kanapéra ismét és magamhoz vettem a fehér takarót. Éreztem rajta az illatát, mert annak dőltünk neki a délután során. Összegyűrtem egy gombóccá és a mellkasomra tettem, hogy érezzem az illatot, hogy meglegyen az illúzió, hogy itt van velem. Elszakadt bennem valami és ismét orbitális üvöltő sírásban törtem ki, majd az alkohol és sírás együttes kombójával ismét elaludtam.
Borzalmasan vagyok. Az öngyilkosság gondolata kerülget. Megszakad a szívem, hogy nem beszélünk. Érdekelne, hogy hogy van, hogy tegnap megfájdult-e a feje. Minden érdekel. Mint barát is érdekel, mint lelki társ is érdekel, mint rajongó is. Megjött-e a rendelés, amit apuval együtt rendelt. Annyi de annyi ilyen érdekelne. Tényleg minden. Az utolsó megmaradt ember az életemben, és most ő sincsen.
Figyelj kedves olvasó, most elmesélem, hogy mit jelent ő nekem. Nem tudja, és teljes szívemből kívánom, hogy megnyisson magában valamit, hogy hagyja hogy megnyíljon egyszer magától valami mégha úgyis érzi, hogy nem lehet, de ő az én rákom 🙂
Egy olyan hihetetlenül különleges kapocs van köztünk, ami a világ legegyedibb dolga. Most tegyük félre, hogy milyen nexusban. Egész egyszerűen egyezik a világunk, egyezik a gondolkodásmódunk, egyeznek a tevékenységi köreink. Ugyanúgy gondolkodunk bizonyos dolgokról, a legtöbbről. Tud ő is újat mutatni nekem, és én is neki. Inspirál. Mindkettőnknek van a szívében egy eltérő méretű szelet a másik számára. Ennek oka van. A környezetünk is látja, hogy oltári páros lennénk. Minden egybevág. Minden értékrendbeli elvárásának megfelelnék, és szerintem ezzel ő is tisztában van. Ha kell kussolok, ha kell támogatom és tanácsot adok, tisztelettel bánok vele, egyenrangú partnernek tartom, a legjobbat szeretném neki. Ez most egy nagyon extrém eset lesz, de emlékszem egyszer azt mondta, hogy neki nagyon fontos lenne, hogyha egyszer gyereket szeretne, akkor olyan legyen a párja, hogy hajlandó legyen akár ő otthon maradni a gyerekkel. Hát… én ezt is tudnám. Tudom, hogy ha ezt most olvasná, akkor felbosszantanám vele. De annyira egyezik minden ilyen dolog, hogy az félelmetes. Vigyáznék rá bármikor bárhol. Bár tudná, hogy a világ legfelemelőbb érzése ennyire szeretve lenni… És ezekért a pillanatokért érdemes létezni.
Hiányzik. Nagyon, de nagyon hiányzik. Várom, hogy egyszer keressen akár a legkisebb hülyeséggel is. Ott leszek neki. Ha csak 1 percre szeretné, hogy valaki átölelje, én ott leszek. Nem szólnék egy szót sem, csak megölelném méltósággal és tisztelettel, és hazajönnék. Ha csak unatkozna, és érezné a hiányomat, én ott leszek. Mint barát, mint lelki társ kötelességem. Tudom.
#fortheone #forthewin #waitinguforever