Ma elmentem túrázni. Sírtam, sokat sírtam. A társaságom nem értette, hogy mi van velem. Nem tudtam elmondani neki… Egyetlen ember tudja csak, hogy miért sírtam…
Voltak persze órák, amikor nevetni is tudtam, de csak azért, mert orbitális hülyeségeket hordott össze a túrapartnerem. A legelképesztőbb, legelvontabb ember a Földön, de kedvelem ezért. Fázott a keze, és azt találta mondani, hogy felhelyezné magának, hogy legalább az egyik melegben legyen… Jó volt a téma 🙂 Persze beszéltünk a válásról is. Azt mondta, hogy egy jó döntést hoztam. Elhittem a szavait, én is így gondolom.
A sírásom oka nem valami, vagy az egész kialakult élethelyzetem volt már. Hanem valaki. Valaki, aki a világom része több mint három éve. Ez a valaki a legjobb dolog az életemben, ami valaha történt velem.
Vicces, de amikor először megláttam, nem mertem ránézni 🙂 Csak ültem, papoltam egy állásinterjún, hogy én milyen faszacsávó vagyok két embernek, de a harmadik félre féltem ránézni. Egyszer-egyszer azért felkacsintottam, hogy figyeli-e a zavart helyzetet, észreveszi-e, hogy feszült vagyok. Aranyos volt, végig mosolygott, enyhítette egy picit a stresszt bennem, hogy meglegyen a pozi.
Meglett. És én ezt sorsszerűnek látom. Kellett, hogy találkozzunk, kellett, hogy az évek alatt a legjobb barátom legyen. Úgy kellett történjen, hogy a lelki társammá váljon, hogy ott legyünk egymásnak, meg tudjunk osztani egymással minden kellemes vagy kellemetlen dolgot. Éreztem, hogy szüksége van rám, támogattam minden szituációban, fogtam a kezét, ha kívánta, megöleltem, ha láttam rajta, hogy ez feltöltené. Éreztem, hogy szükségem van rá. A legjobb barátként ott álltunk egymás mellett. Kikérte a tanácsaimat, én is kikértem az övét. Sose volt ilyen barátom nekem, óriási dolog született.
Onnan tudtam, hogy a legjobb barátom, hogy soha egy embernél nem volt olyan, hogy félszavakból, sőt, szavak nélkül rájövünk egymás érzéseire, gondjaira. Néha csak megláttam, néztem, tudtam, hogy fejfájás gyötri, odamentem és csak némán megöleltem. Néha rámnézett, látta rajtam, hogy otthon megint nem volt jó az este, egyetlen rövid tekinetváltással megnyugtatott, hogy rendben lesz minden.
Nagyon-nagyon különleges dolog, ami kialakult köztünk. Egy regényt tudnék róla körmölni. Az, amikor elfog az érzés, hogy valami baj lehet vele, és igazam lesz… ez mi? Sosem hagynak cserben az érzéseim. Egyszerűen érzem, hogy mi van vele. Megmagyarázhatatlan, de összekapcsolódtunk. Érzésekkel. Leírhatatlan, csodálatos dolog. Egyetlen csodálatosabb lenne csak ennél, ami oly kevés embernek adatik meg ezen a bolygón… Érlelődött bennem egy ideje, hogy ennek a történetnek itt nem szabadna ennyiben megállnia. Milyen különleges dolgok születnének, ha ez az istentelnül különleges kapocs szövetség is lenne? Atyaég, ez lenne az, ami oly keveseknek van! Ez a sztori ez nem csak ennyi!
Iszonyatosan szerettem őt barátként. Megleptem, amikor tudtam szándékok nélkül, fel sem merült bennem soha semmi, hisz ő egy kimagaslóan szép, különleges lány, annyira ligán kívülinek érzem magam… Gondoltam rá, amikor valamerre jártam, hogy ez mennyire tetszene neki. Elmondtam, hogy ide-oda menjen el mindenképp, ezt vagy azt nézze meg, mert tökjó. Aztán egy idő után arra jutottam, hogy mi lenne, ha én mutatnék neki dolgokat? Boldogabbá tenné? Elhesegettem a gondolatot, terveztük, hogy megyünk túrázni közösen, kéktúrázunk, de megvolt neki is a kis világa meg nekem is, így is megvolt a kapocs köztünk ezek nélkül. Összetört volt, ott álltam mellette, fogtam a kezét virtuálisan. Jól tettem. Kellett neki is és nekem is. Boldoggá tett az érzés, hogy segíthettem neki. Én is összetört voltam, és ő fizikailag rángatott fel a padlóról. Ha ő nem lett volna ott a válásom közepén, én már a föld alatt pihennék nem békében…
Teltek múltak a hetek, hónapok. Lettek közös események a munkán kívül is gyakran. Nagyon, de nagyon jól éreztem vele magam, és úgy láttam, hogy ő is. A barátságunk folytatódott, olyan tisztelettel beszéltünk egymással minden határt betartva, hogy azt más soha nem tenné így.
Beleszerettem. Hiszem, hogy ez meg kellett történjen. Az utóbbi időben mindig minden pillanatban figyeltem rá, hogy örömet szerezzek neki, mert láttam az arcán, hogy boldogabb tőle. Egész egyszerűen boldoggá akarom őt tenni. Azt érzem, hogy minden követ alrébbtennék, hogy ő jobban érezze magát. Annyi, de annyi közös van bennünk, hogy egész egyszerűen tudom, hogy ez a világ legkülönlegesebb dolga. Bárcsak tudná, hogy milyen különleges a szememben, bárcsak tudná, hogy az összes csillag megmozdulna az égen és fényesebben ragyogna, ha ezt a történetet folytatnánk közösen… Bárcsak hallhatná összes dalom, amit akkor írtam, amikor már éreztem, hogy ez a lány a legkülönlegesebb a bolgyón…
És most megint sírok.
#fortheone #forthewin #waitinguforever